‘válságkezelés’ kategória archívum

Új piaci szabályok?

Van egy szakma amely iránt a válság ellenére sem csökkent a kereslet. Sőt…

A válság alatt sok területen történt létszám leépítés, üzemek, gyárak, önkormányzatok tettek komoly lépéseket a létszám leépítés terén az elmúlt két évben, de az értékesítők iránt nem csökkent a kereslet.

Egyre több olyan cégvezetővel beszélek, akik szeretnének pár igazán jó értékesítőt a csapatukba, de hiába tesznek oda komoly erőfeszítéseket, ritkán találnak igazán jó embereket.

Mondhatnánk azt, hogy az elmúlt 4-5 évben jelentősen romlott az emberek hozzáállása a munkához, ezáltal romlott az emberek „minősége” is.

Ez lehet, hogy igaz, de van a dolognak egy másik oldala is: A jelenlegi gazdasági környezetben nem igazán egyszerű az értékesítők dolga. Jóval gyakrabban vallanak kudarcot, mint a 4 évvel ezelőtti időszakban.

Azok a technikák, amik pár éve még szépen működtek és lehetett velük eladni, ma a kudarc biztos garanciái.

Érdekes, hogy az eladás valódi alapjai és törvényei sosem változnak. Ám ezek eddig is jórészt ismeretlenek voltak. A szabályok viszont újak. A piac és annak minden részvevője új korszakba lépett. Az idő nem áll meg!

A HCA ezért szervezte meg és indította el az értékesítési akadémiáját, hogy a résztvevők tényleg az új piaci szabályok ismeretében tudják kezelni a megváltozott helyzetet.

Legközelebb szeptember 13-14 lesz lehetőséged arra, hogy megismerd az új piaci szabályokat, méghozzá Patrick V. Valtin előadásában. Bővebben a www.hca-iskola.hu címen találsz erről a tréningről adatokat.

Ha megakarod ismerni az új piaci szabályokat, akkor ott a helyed.

Gyere el hozzánk és ismerd meg az új szabályokat!

Mi az értékesítési kudarcok egyik fő oka?

Egyre több cégvezető és értékesítő panaszkodik arról, hogy

-nem bírják tovább az árversenyt a multikkal.

-a konkurencia egyre szemtelenebb

-az ügyfelek egyre kevésbé hűségesek és egyre inkább árérzékenyek

-a cég fenntartási költségei egyre magasabbak

-az értékesítők pedig egyre csüggedtebbek.

-bármilyen „nagyszerű” érvvel is rukkolunk elő, más „jobbal” állhat elő.

 

A válság miatt pedig több évnyi lemaradást és árbevétel kiesést kell bepótolniuk.

 

Egyre inkább azt érzik, hogy életképes árbevételt elérni egyre inkább „lehetetlen küldetés”.

Így, egy elég megalapozottnak tűnő félelem alakult ki az értékesítéssel kapcsolatban a cégekben.

A félelem pedig egy visszafogó erő. Hatására az értékesítők egyre kevésbé szólítják meg az ügyfeleket, egyre kevésbé mennek új dolgokba belevágni, így pedig visszafogják a növekedést.

Ezzel hosszútávon rombolják a cégük fizető és életképességét.

Ez pedig a jelenlegi válságban kifejezetten kemény helyzetet teremt.

Gondolhatnánk, hogy az értékesítők lusták, gonoszak, felelőtlenek, de ez nem visz minket előre és nem is igaz. Sokan közülük, nagyon le vannak hengerelve a munkájuk által, és sokan úgy érzik, hogy most már elég az ügyfelekből és e-miatt kudarcot kudarcra halmoznak.

Ezek megint tovább gerjesztik a félelmet, ez pedig egy ördögi kör.

Hogyan lehet ebből kiszállni?

Nos egyik megoldás, hogy szembe kell nézni a félelmeinkkel, kudarcainkkal de ez nem igazán könnyű.

A másik megoldás, amire az előbbi megoldást építhetjük, a képzés.

Egy képzett ember képesebb szembenézni a félelmeivel, jobban kezeli a kudarcokat.

Ehhez kell a képzés.

Ha meglátogatod a www.h6.hu címet, és megnézed az ott található videót, akkor látni fogsz jó pár olyan cégvezetőt és értékesítőt, akinek egyszerűen elszállt a félelme egy képzésnek köszönhetően, aminek az említett oldalon a leírását szintén megtalálod.

 

Egy értékesítő aki megszabadult az értékesítéssel kapcsolatos félelmei jelentős részétől, képesebb arra, hogy bátran felhívjon ügyfeleket, és eladjon nekik.

Félelem és meghátrálás nélkül kezeli az ügyfeleket és ad el.

Ha kicsit is számít a véleményünk képezteted magad és kollégáidat.

Mennyit ér egy diploma?

Kedves Olvasó!

Nem tudom, hogy neked milyen élményeid vannak a tanulással (általános iskolától – középiskolán át – főiskoláig, egyetemig) kapcsolatban, de ma este kiderülnek a felsőfokú intézmények ponthatárai. Idén kb. 140.000 fő próbál bejutni valamilyen felsőfokú iskolába, többnyire olyan céllal, hogy legyen diplomája.

Társadalmunk szilárd rögeszméje, hogy: “KELL EGY DIPLOMA!”

 

Jelenleg a felvi.hu szerint a 10 legnépszerűbb szak a következő 2011-ben:

1.     gazdálkodási és menedzsment     3694 fő
2.     turizmus-vendéglátás     3622 fő
3.     mérnök informatikus     2836 fő
4.     gépészmérnöki     2576 fő
5.     pénzügy és számvitel     2521 fő
6.     jogász     2387 fő
7.     általános orvos     2216 fő
8.     kommunikáció és médiatudomány     1979 fő
9.     kereskedelem és marketing     1888 fő
10.     nemzetközi gazdálkodás     1847 fő

Egyre népszerűbbek a gazdálkodási szakok, de valahogy a rendszer úgy van felépítve, hogy a diplomások jelentős részének nem célja az, hogy saját vállalkozást építsen, hanem inkább alkalmazotti státuszra vágyik.

Ugyanakkor a cégek jelentős része fél attól, hogy fiatal pályakezdő, friss diplomást alkalmazzon. Nem azért mert az illető tapasztalatlan, hanem azért, mert sok cégvezető azt tapasztalja, hogy hiába a diploma, az illető egyszerűen nem ismeri  a szakma alapvető elemeit, eszközeit, vagy ha ismer is, alig képes azokat a gyakorlatban hasznosítani.

Ezért aztán a pályakezdőket neki kell felkészíteni a munkára, mindezt úgy, hogy az illető még nem termel, de neki már fizetést kell neki adni.

Nem lennék mostanában a pályakezdők helyében. Főleg, akkor amikor rájönnek arra, hogy a diploma önmagában még nem jelent garanciát a hétköznapi munkában

Neked mi a véleményed?

Marketing (mellé)fogások

A marketing képes nagyszerűen előkészíteni az utat a jó értékesítéshez, de ha nem vagy elég körültekintő, akkor képes azt meg is akadályozni.

Íme pár példa arra a rossz alkalmazásra.

McDonald:
A McDonald konszern korábban csődöt mondott Japánban az egyik reklám- kampányával. Ennek oka a konszern kabala-figurája volt, a Ronnie-McDonald bohóc, aki általában fehérre sminkelt arccal lép fel. Japánban azonban a fehérre sminkelt arc a halál szimbóluma.

Coca-Cola:
A Coca-Cola pofára esett Spanyolországban a 2-literes üveg bevezetésével. Senki nem gondolt arra, hogy a spanyol háztartásokban csak kisebb hűtők vannak, amiben a 2-literes flakonok nem férnek el.

Amerikai mosóporgyártó:
A 80-as évek közepén egy amerikai mosóporgyártó képes hirdetést jelentetett meg a közel-keleten. A képen baloldalt egy halom szennyes ruha látható, középen a reklámozott termék, jobboldalt pedig a szépen tisztára mosott, kivasalt, egymásra rakott ruhanemű. Amire azonban senki sem gondolt: az arabok jobbról balra olvasnak. A termékértékesítés teljesen befuccsolt.

Colgate:
Colgate Franciaországban egy “Cue” nevu fogkrémet akart bevezetni. Amit nem tudtak, “Cue” egy francia pornómagazin neve is.

Pepsi:
A “Come alive with the Pepsi Generation” reklámszöveg fordítására a Pepsi nem fordított elég figyelmet, ezért a tajvani helyi nyelven ez így hangzott: “A Pepsi feltámasztja az Ön halott őseit”.

Hogy mi a fenteik valóságtartalma megkérdőjelezhető, de ha igazak, akkor biztos, hogy rengeteg pénzbe kerültek.

Viszont most nézzük meg szűkebb hazánkat és szűkebb környezetünket.

Ha szeretnél hatékonyabban eladni, ahhoz tudnod kell.

Tudnod kell azt, hogy miért vásárolnak tőled, illetve, miért nem vásárolnának tőled az ügyfeleid.

Erre pedig kiváló alkalom adódik szeptember 13-n Patrick Valtin Hogyan adjunk el NEHÉZ vevők-nek tréningjén.

Ezen a tréningen átlag 200 fő szokott résztvenni, akik felkészültek arra, hogy névjegykártyát cseréljenek veled, és elmondják neked, hogy: HA vásárolnának tőled, akkor miért pont tőled vennék meg az adott terméket, ha pedig nem, akkor miért nem.

Így egyszerre két legyet ütsz egy csapásra: Részt tudsz venni Magyarország egyik legjobb Értékesítési tréningjén, és kvalifikált közönséggel tudsz felmérést készíteni, akik meg is válaszolják a kérdéseidet.

Gyakorlati eredmények a HCA Értékesítési Akadémiáról

Az elmúlt két hónapban kibővítettük a HCA Értékesítési Akadémiáját egy új tréninggel, amit egy zseniális új előadó Marten Runow tartott meg.

Előbb május 19-n tartottuk meg a nem színház: ÉRTÉKESÍTÉS tréninget.

Ezen a napon a nagy érdeklődésre való tekintettel meghirdettünk egy haladó napot – Ha már lúd, legyen kövér! -még egy nap Martennel tréninget. Valamint egy ismétlést, hogy azok is részt tudjanak venni, akik az első május 19-i napon nem tudtak ott lenni, viszont a haladó napra el akartak jönni.

Így a májusi és júniusi tréningeken közel 400 fő vett részt!

Íme pár gyakorlati eredmény amik a tréning után születtek:

„A tréning minden elemét hasznosnak tartottam. A vevőkezelésben próbáltam fejlődni, és ez segíteni fog. Megérte rászánnom az időmet. Martenben egy impulzív, energikus, felkészült trénert ismertem meg. Teljes mértékben átjött amit megtanított, ilyen képzésekre máskor is jönni fogok, sőt az ismerőseimnek is ajánlani fogom.”
dr. G. R.
cégtulajdonos

„Nagyon hasznos volt a tréning! Sokkal hatékonyabban tudok ezzel lezárni tárgyalásokat és megszerezni a vevőim bizalmát. Konkrét eszközöket kaptam erre, nem csak holmi ködös oktatást. Nagyon megérte eljönnöm, még új üzleti kapcsolatokat is sikerült találnom. Marten elképesztően szuper előadó, minden szava a helyén volt és gyakorlatban használandó! Jövök a többi képzésre is, és ajánlani foglak sok ismerősömnek benneteket. Örülök, hogy elhozhattam már most is több ismerősömet.”
S. G.
értékesítő, vezető

„Úgy érzem, sokkal jobban fogom tudni segíteni az értékesítőimet abban, hogy sikeresebbek legyenek. Marten kézzelfoghatóvá tette számomra mi a legnagyobb különbség köztem és az értékesítőim közt, miért tudok én olyan dolgokat megcsinálni, amit ők még nem. Őj üzleti kapcsolatokkal megyek most is haza. Teljes mértékben megérte eljönnöm. Az előadó fantasztikus, szórakoztató, kompetens egyéniség, aki teljes mértékben lekötötte a figyelmem. Jövök a folytatásra, és erre barátaimat, kollégáimat is bátorítani fogom.”
Sz. K. J.
cégtulajdonos, ügyvezető

„Olyan jók voltak a tréningen hallottak, hogy máris feldolgozom, és bevezetem a mindennapi munkámba. Rájöttem hogyan tudom konkrétan növelni a vevőim bizalmát. Ez a tréning megtérült nekem, máskor is jövök, és hozom az ismerőseimet.”
B. M.
cégtulajdonos

„Fejleszteni tudtam a kifogáskezelési módszereimen. Megérte eljönnöm. Az előadó nálam ötösre vizsgázott, és az egész tréning is, úgyhogy jövök máskor is, és szívesen ajánllak benneteket.”
S. G.
Cégvezető

 

Az Értékesítési Akadémiánk már több mint két és fél éve működik, és ez idő alatt több ezer Magyarországi értékesítőt képeztünk ki, akik elmondásuk szerint, alkalmazva a tanultakat, több milliárdnyi forint értékben kötöttek meg szerződéseket.

Az Értékesítési Akadémia következő tréningje szeptember 13-n Patrick Valtin klasszikus előadásával fog folytatódni Hogyan adjunk el Nehéz vevőknek.

Kattints ide és nézd meg a tréning programját!

Közben pedig nézd meg ezt a videót, és mutasd meg ismerőseidnek is, ha szeretnéd, hogy ők is hatékonyabban tudjanak eladni.

“>

Értékesítők Csapdában.

Egy értékelési tárgyalás folyamatában előbb – utóbb eljön az a pillanat, amikor a légkör kényelmetlenebbé válik, a hangulat pedig feszültebbé.

Ez általában akkor következik be, amikor az anyagiak megtárgyalásához érünk.

A legtöbb értékesítőnek ennek kezelése kisebb – nagyobb nehézséget jelent.

A nehézségek pedig kiesett bevételként jelennek meg a cég életében.

Ha neked ezzel problémád van, akkor látogass el a www.hca-iskola.hu címre és legyél ott május 19-n Te is.

Egy kis ízelítő

Május 19-n Európa egyik legjobb üzleti előadója fog a HCA Értékesítési Akadémiáján bemutatkozni.

Mårten Runow nem csak remek előadó, hanem kiváló üzletember és vezető, aki cégének képviseletét 18 országban nyitotta meg, az Usa-tól, Vietnamig, Svédországtól, Brazíliáig.

Így láthatod, hogy vele megszervezni egy időpontot elég jó kihívás.

Szerencsére sikerült, így május 19-n Mårten Runow lesz a HCA vendégelőadója.

Íme egy ízelítő a tréningjéből:



A tréningről bővebben: www.hca-iskola.hu

Szinház az egész világ!

„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő eddig az idézet és szabadon folytatva: ebben a cégben/hálózatban, csapatban.

Színház az egész világ

Na most, a fenti idézet ha alaposan megnézzük, igaz egy cégre és igaz az MLM hálózatokra is, illetve minden olyan területre ahol folyik némi értékesítés és végeznek némi munkát.

Biztosan tudod miről beszélek: Az illető csak ott ül, jobb esetben elfoglaltnak tűnik, de a munkája eredménye nem nagyon valósul meg és nincs igazi kézzel fogható eredménye, de úgy látszik, ő dolgozik.

Amikor felhozod neki a témát, nagyon változatos dolgokat mond majd neked, hogy miért nem jön létre a munkája végeredménye:

-a konkurenciánk terméke jobb,

-drágák vagyunk,

-most senkinek nem megy,

-az alattam lévő emberek nem jó minőségűek, nincsenek kiképezve,

-áll a piac,

-nincs marketing stratégiánk

-stb.

Pont mint egy színdarabban…

A lényeg az, hogy kifogásokat mond neked, a legváltozatosabb formákban.

Attól, hogy egy ember elfoglalt még nem biztos, hogy elő is állítja azt a végeredményt, amit Te elvársz Tőle.

Színház az egész világ, tehát neked nagyon szemfülesnek kell lenned.

Rajtad áll, hogy nézed, játszod vagy rendezed a darabot.

(A fentiekről L. Ron Hubbard, több írásában is kimerítő elemzést és megoldást is nyújt, amikről nagyon szívesen adok felvilágosítást, illetve megadom a pontos írások címét, ha írsz a d6@h6.hu címre.)

Ha nem vagy szemfüles, akkor anélkül, hogy tisztában lennél vele, Te is belekerülsz a darabba és részévé válsz a színháznak.

Ha felmerül benned, hogy ép ez a helyzet nálatok, akkor vizsgáld meg a következőket:


  • Milyen is a hangulat a cégedben?
  • Mennyire leterheltek a kollégáid?
  • Mennyire stabil a csapatod, illetve milyen gyakran cserélődnek az emberek?
  • Termeltek-e elég bevételt?
  • Akadnak-e zűrzavaros területek a cégben?

Mivel ez egy bonyolult helyzet, egy egyszerű megoldással nem nagyon fogod tudni kezelni.

Ezért május 19-n a Közép-Európai HCA-ban vendégünk lesz Marten Runow, aki egy igazi Svéd óriás.

Mindent tud a fent leírt problémákról és ezen a tréningjén egy röntgent fog tartani az értékesítésed elé (Tudod a bevétel erősíti a szabályt) és a legmélyebb okait fogja annak feloldani, miért nem vagy annyira sikeres az eladásban, amennyire lenni szeretnél.

A tréning címe: nem színház: ÉRTÉKESÍTÉS!

Rajtad áll, hogy hogy nézed, játszod vagy rendezed a darabot.

A tréningről www.hca-iskola.hu

Gyere el Te is, és tanuld meg a „rendezés” művészetét, egy igazí szinésztől!

Figyelsz rám egy kicsit?

Talán a legértékesebb amit adhatunk másoknak az a saját figyelmünk.

Biztosan Te is voltál már úgy, hogy beszéltél valakihez, aki nem figyelt rád?

Milyen érzés volt?             Valószínűleg kényelmetlen, és nem érezted jól magad ezzel a dologgal kapcsolatban.

Ennél már csak egy rosszabb van, amikor hozzád beszélnek és Te nem figyelsz a másikra.

Ez főleg akkor kínos, amikor ép üzletkötésről van szó.

Az egészben az a durva, hogy sokszor az ember egyszerűen képtelen irányítani a figyelmét.

A figyelem hiány miatt aztán az ember rengeteg pénzt és időt veszíthet.

A jó hír az, hogy a figyelem irányításának képessége megtanulható és javítható.

Ez nem egy misztikus, nagy erőfeszítésekkel elsajátítható dolog.

Nem kell aszkéta életet élned, nem kell gyógyszereket szedned, nem kell napokat meditálnod, vagy a köldöködet nézned, ahhoz, hogy TÉNYLEG megtanuld irányítani a figyelmedet, hanem egy nagyon gyakorlatias módszerrel elsajátíthatod és fejlesztheted ezt a képességedet.

2011. április 14-15-n a Meggyőzés (kihagyott) lépcsői tréningen megtanulhatod a figyelmed irányításának művészetét, egy hangulatos tréningen, profi előadótól, sok gyakorlattal.

Íme egy kis ízelítő:


A tréningről bővebb információ: www.hca-iskola.hu

Kellemes emlék, vagy jó ízelítő

 

A MEGGYŐZÉS (KIHAGYOTT) LÉPCSŐI
TRÉNING

Akik ott voltak, azoknak egy kellemes emlék, akik még nem voltak, azoknak jó ízelítő ez A MEGGYŐZÉS (kihagyott) LÉPCSŐI tréningből.

Feb. 9-10-én újra Budapesten, a HCA-ban!

Ismerd meg a részleteket!

KATTINTS IDE A TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT!

Naptár
május 2012
P S V H K S C
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Kövess minket a Facebook-on