‘ingatlanpiac’ címkével ellátott bejegyzések
Képezd magad profi vevőnek
A hétvégén a mobiltelefonomhoz szerettem volna egy olyan kábelt vásárolni, amely egyszerre funkciónál összekötő kapocsként a számítógéphez és egyben feltudom tölteni vele a lemerült telefonomat.
Tehát szombat délután az egyik bevásárlóközpontban besétáltam az egyik nagy mobilszolgáltatóhoz, és miután sorszámot kértem, majd sorra kerültem mondom mit akarok.
Az eladó megértően bólogat, hogy igen tudja, hogy van ilyen, de nekik nincs raktáron.
Megköszönöm a segítségét, átmegyek a pár üzlettel arrébb található másik nagy mobilszolgáltatóhoz.
Itt sorszámot húzok, sorra kerülök, és egy dekoratív leányzó kérésemet meghallgatva, elsiet a raktárba, a kábelért.
Alig 5 perc múlva előkerül, hogy tudja, hogy van ilyen kábel, de hát nekik sajnos kifogyott, de menjek át az egyik műszaki áruházba, ott biztos van.
Átsétálok az épület másik végébe, az említett áruházba.
Végre itt vannak eladók!!! Odamegyek az elsőhöz, mondom mit akarok, de szavamba vág, hogy menjek hátulra a fiúkhoz, majd ők segítenek, ő a háztartási gépekért felel.
Hátramegyek, Keresem a fiúkat. Találok egyet. Mondom mit akarok. Kiderül, hogy ő csak egy disztribútor.
Mondom neki, hogy ez oké, de ettől függetlenül tud segíteni? Ja, azt persze, menjünk a kábelekhez.
Ahogy megyünk jön egy másik eladó, emberem pedig lelkesen átpasszol neki.
Neki is elmondom mit akarok, ő végre VÉGRE azt mondja: Persze, gyere itt a kábel.
Megkönnyebbülve megyek utána, majd kezembe adja a kábelt. Mondjuk az ára kicsit sokkol, de hát a szükség nagyúr.
Tanulság? Néha előfordul, hogyha vásárolni szeretnél valamit, nagyon kitartónak kell lenned ahhoz, hogy meg is tudd venni azt.
Úgy látszik, hogy nem csak értékesítőként kell képezned magad, hanem vevőként is.
Legyél Te is profi vevő és látogasd rendszeresen a www.hca-iskola.hu oldalt.
Ok van mindennek…
Ahhoz, hogy a dolgok megtörténjenek azt valakinek okoznia kell. Legyen pozitív, vagy negatív dolog, valaki miatt történik az ami történik.
Keserű tapasztalat megtanulni azt, hogy a dolgok nem csak úgy megtörténnek. Valaki okozza őket.
Egy srác jó 10 éve elkezdett dolgozni egy kereskedelmi egységben, és két hónapon belül egymaga több mint 30%-os bevétel növekedést ért el.
A főnöke sokszor ott állt fölötte elégedetten és azt mondta: „Nem értem mitől ez a növekedés. Nagyon jó, de nem értem.”
Aztán a srác elment a cégtől, a bevételek visszaestek, a korábbi szint alá.
Tartottam egy cégben olyan tréninget, ahol – mint később kiderült – egy ember romboló tevékenysége miatt majdnem bezárt a cég egy teljes részlege, és majdnem el kellett engedni a beosztottak 40%-t, mert a legnagyobb megrendelő szerződést akart már bontani.
Miután az illető elment a cégtől, a problémák megszűntek, és a termelés helyre állt.
Nem mindegy, hogy milyen személyzettel dolgozol. Nem mindegy, hogy ki vannak a front vonalon és kik vannak a háttérben.
Szerencsére az emberek képesek változni, de ehhez képzésre van szükség.
Mi ezért hoztuk létre az Értékesítési Akadémiát (www.hca-iskola.hu), hogy biztosítani tudjuk a cégeknek azt a képzést, aminek a segítségével képesek nagyobb és stabilabb bevételt elérni.
És tudjuk azt, hogy ez jó értékesítők nélkül, csak egy álom marad, és azt is, hogy a problémáid pedig megszaporodnak, mert lesz aki szaporítja őket.
Az alábbi videóban látni fogod, hogy valójában csak két oka létezik a problémás értékesítőknek:
Ennek az oknak a kezeléséről, és a másik okról rövidesen egy tréninget fogunk tartani.
Tudj meg többet: www.hca-iskola.hu
A sikeres termékek, nem mindig a legjobb termékek
Valószínűleg több olyan cég van a konkurenciád között, akik nem rendelkeznek olyan minőségű termékkel mint Te, de mégis elég sikeresnek mondhatják magukat.
A céged komoly energiát fektet a marketing tevékenységekbe és megtörténik, hogy ennek ellenére a konkurenciád lesz a nyerő.
Ez elég frusztráló.
Január 12-n megismersz egy módszert, amellyel tudsz segíteni ezen a helyzeten.
Vajon mi a csúcsértékesítők titka? – 2 rész
Az alábbi videóban egy érdekes kérdés hangzik el.
Tapasztalatunk szerint egy értékesítő kerülhet ilyen helyzetbe és koránt sem biztos, hogy van rá megoldása.
Márpedig ha a ezt a dolgot magában nem képes kezelni, akkor az adott területen lévő munkája, és megélhetése kerül veszélybe.
Értékesítők Csapdában.
Egy értékelési tárgyalás folyamatában előbb – utóbb eljön az a pillanat, amikor a légkör kényelmetlenebbé válik, a hangulat pedig feszültebbé.
Ez általában akkor következik be, amikor az anyagiak megtárgyalásához érünk.
A legtöbb értékesítőnek ennek kezelése kisebb – nagyobb nehézséget jelent.
A nehézségek pedig kiesett bevételként jelennek meg a cég életében.
Ha neked ezzel problémád van, akkor látogass el a www.hca-iskola.hu címre és legyél ott május 19-n Te is.
Szinház az egész világ!
„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő eddig az idézet és szabadon folytatva: ebben a cégben/hálózatban, csapatban.

Színház az egész világ
Na most, a fenti idézet ha alaposan megnézzük, igaz egy cégre és igaz az MLM hálózatokra is, illetve minden olyan területre ahol folyik némi értékesítés és végeznek némi munkát.
Biztosan tudod miről beszélek: Az illető csak ott ül, jobb esetben elfoglaltnak tűnik, de a munkája eredménye nem nagyon valósul meg és nincs igazi kézzel fogható eredménye, de úgy látszik, ő dolgozik.
Amikor felhozod neki a témát, nagyon változatos dolgokat mond majd neked, hogy miért nem jön létre a munkája végeredménye:
-a konkurenciánk terméke jobb,
-drágák vagyunk,
-most senkinek nem megy,
-az alattam lévő emberek nem jó minőségűek, nincsenek kiképezve,
-áll a piac,
-nincs marketing stratégiánk
-stb.
Pont mint egy színdarabban…
A lényeg az, hogy kifogásokat mond neked, a legváltozatosabb formákban.
Attól, hogy egy ember elfoglalt még nem biztos, hogy elő is állítja azt a végeredményt, amit Te elvársz Tőle.
Színház az egész világ, tehát neked nagyon szemfülesnek kell lenned.
Rajtad áll, hogy nézed, játszod vagy rendezed a darabot.
(A fentiekről L. Ron Hubbard, több írásában is kimerítő elemzést és megoldást is nyújt, amikről nagyon szívesen adok felvilágosítást, illetve megadom a pontos írások címét, ha írsz a d6@h6.hu címre.)
Ha nem vagy szemfüles, akkor anélkül, hogy tisztában lennél vele, Te is belekerülsz a darabba és részévé válsz a színháznak.
Ha felmerül benned, hogy ép ez a helyzet nálatok, akkor vizsgáld meg a következőket:
- Milyen is a hangulat a cégedben?
- Mennyire leterheltek a kollégáid?
- Mennyire stabil a csapatod, illetve milyen gyakran cserélődnek az emberek?
- Termeltek-e elég bevételt?
- Akadnak-e zűrzavaros területek a cégben?
Mivel ez egy bonyolult helyzet, egy egyszerű megoldással nem nagyon fogod tudni kezelni.
Ezért május 19-n a Közép-Európai HCA-ban vendégünk lesz Marten Runow, aki egy igazi Svéd óriás.
Mindent tud a fent leírt problémákról és ezen a tréningjén egy röntgent fog tartani az értékesítésed elé (Tudod a bevétel erősíti a szabályt) és a legmélyebb okait fogja annak feloldani, miért nem vagy annyira sikeres az eladásban, amennyire lenni szeretnél.
A tréning címe: nem színház: ÉRTÉKESÍTÉS!
Rajtad áll, hogy hogy nézed, játszod vagy rendezed a darabot.
A tréningről www.hca-iskola.hu
Gyere el Te is, és tanuld meg a „rendezés” művészetét, egy igazí szinésztől!
Hogyan veszíthetjük el ügyfeleinket?
Egy cég nap mint nap ügyfeleket veszíthet a nem megfelelő ügyfél kezelés miatt.

Ügyfélkezelés
A nem megfelelő kezelésnek több fajtája is létezhet.
Leggyakrabban az ügyfelek 78%-t azért veszíti el egy átlagos cég, mert az ügyfél, egy vásárlás, vagy egy üzlet lebonyolítása útán soha többé nem hall az adott cégről többé.
Egyszerűen megszünik a –sok esetben ép, hogy kialakult – kapcsolat.
Nagyon gyakran ez a helyzet pl. az éttermekben. Rengeteg étterem elég komoly összegeket fektet be abba, hogy bevigye a vendégeket és legalább egyszer megebédeljenek, megvacsorázzanak náluk.
Aztán, azt mondják, hogy egészségükre, megköszönik a borravalót, és soha többé nem szólnak hozzájuk egy szót sem.
Pedig sok étterem fizet fejpénzt a „külsős felhajtóiknak” szálloda portásoknak, taxisoknak, ami alig térül meg nekik.
Pedig elkérhetnék a vendég e-mail címét, és pár adatát, amin keresztül tarthatnák velük a kommunikációt.
Elég sok étteremmel találkoztam az elmúlt évben és alig egy –kettő tette ezt meg.
A legtöbb cégnél hasonló a helyzet. Töredékük kéri el csak az e-mail címeket.
Persze most mondhatnád azt, hogy Te rengeteg reklám e-mailt kapsz a címedre, de gondold át, hogy hány helyen vásárolsz, és hány helyről kapsz e-mailt.
Ráadásul ezeknek az e-maileknek a zöme olyan helyről jön, akik vásároltak egy olyan címlistát amin a Te címed is rajta volt.
Ma már a különböző közösségi oldalakon pillanatok alatt létre tudsz hozni a céged számára egy oldalt. A legegyszerübb ezt megtenned a Facebook-on, és ha van pár munkatársad, aki ezt tovább tudja megosztani, akkor pillanatok alatt több ezer embert tudsz elérni az üzeneteddel.
Tehát, ha van rá módod, gyüjts e-mail címeket és készíts a közösségi oldalakon (facebook, iwiw) egy – egy oldat, amin keresztül tudod majd tartani a kapcsolatot.
Mondjuk az már más kérdés, hogy mennyire fogják ezt elolvasni.
Ez azon múlik, hogy milyen a Te kommunikációs képességed?
Mennyire tudod oda vonzani az emberek figyelmét, és felkelteni az érdeklődésüket.
A mai felgyorsult világban, hogy ezt megtedd a másodperc tört része áll a rendelkezésedre, így nem mindegy, hogy ezt miként teszed meg.
Ebben nyújtunk neked sziklaszilárd alapot február 9-10-n az Értékesítési Kommunikáció Magasiskolája tréningen.
Miről lesz szó itt?
Kulcs a sikeres (üzleti) élethez
Mindig meglepődöm, amikor a kommunikáció témaköre felmerül egy beszélgetés, vagy előadás során, hogy az emberek mennyire kiemelkedően fontosnak tartják ezt a témát.

Pier Paderni Értékesítési Kommunikáció Magasiskolája tréning
Teljes joggal, hiszen ez az egy dolog képes meghatározni azt, hogy valaki mennyire lehet sikeres a magán életben és a társadalomban, hiszen jó kommunikációval könnyebben hozhatjuk mások tudtára az ötleteinket és a véleményünket.
Gondold csak át: Beszélgettél már valaha olyan emberekkel, akik nagyon élettelinek látszottak, érdeklődőek voltak gyors gondolkozásúak? Sok energiájuk van, de mégis megnyugtató a közelükben lenni?
Amikor rád néznek, látnak Téged és nem azt érzed, hogy átnéznek rajtad, mintha ott sem lennél.
Ezeknek az embereknek magas szintű kommunikációs képességük van, ami lehet, veleszületett képesség is, de a jó hír, hogy ez a képesség fejleszthető.
A HCA értékesítési akadémiájának tanulói közül már sokan megtapasztalhatták azt, hogy milyen az, amikor valaki eljön Pier Paderni értékesítési tréningjére, valamint a tréninget követő edzőtáborra is.
Ráadásul ezen a tréningen az egyik téma a kintlévőségek behajtása lesz, ami elég sok cégnek napi probléma. Így ha vannak kintlévőségeid, akkor érdemes eljönnöd, mert sokba kerülhet, ha nem leszel ott!
Pier tréningje és az edzőtábor, többszörösére képes megnövelni egy ember kommunikációs szintjét és ezáltal eredményességét.
Ha még nem vettél részt ilyen képzésen, itt a remek alkalom.
Ide kattintva tudod megnézni a tréning pontos témakörét és itt tudsz jelentkezni!
Egy ajánlás
Ahogy átnéztem az ide eredmény beszámolókat kezembe akadt egy ingatlaniroda tulajdonosának ajánlása a HCA-s értékesítési tréningekről.
Mielőtt feltenném az ajánlását pár gondolat az ingatlanirodákról. Nem arról akarok írni, hogy hogyan kell hatékonyan lakást eladni (főleg azért, mert még soha nem adtam el lakást, és ennek a területnek remek specialistái vannak Magyarországon), hanem arról, hogy mit látok tapasztalok ezen a területen.
Úgy látom, hogy jelenleg 3-4 nagyobb irodahálózat van jelen nálunk és 2-3 közepes, valamint elég sok önálló iroda.
A nagyobbak az egész országban képviselik magukat, míg van olyan irodahálózat, amely szinte csak a belvárosban van jelen, de ők mégis képesek ezen a belvárosi területen belül jelentős tényezővé válni.
Sajnos jelentős elvándorlás történt az ingatlan értékesítők közül, más területekre. Viszonylag sok iroda zárt be, a megmaradt irodáknál, pedig költségoptimalizálás miatt, kisebb irodákba mentek, és csökkentették a személyzetet.

Viszont vannak olyanok is akik szinten tudtak maradni. Íme az egyik ajánlása:
” Szeretném nektek ajánlani ezt a szemináriumot. Több okból is:
1, Elég sok képzésen voltam már az eddigi pályafutásom során, de Patrick volt az első olyan előadó, akinek az előadásán nem az órám nézegettem 5-10 percenként, hogy mikor lesz már vége. Nagyon jó volt meghallgatni és kipróbálni az ott elhangzott, bemutatott értékesítési eszközöket.
2, Az ingatlan piacot nagyon érinti a válság. Meggyőződésem, hogy az a tény, hogy munkatársaimmal résztvettünk a tréningen nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a mellettünk sorban bezáró ingatlanirodák mellett mi talpon tudtunk maradni.”
H.L.
Ingatlaniroda tulajdonos
Miért érdemes képeztetned magad a HCA értékesítési tréningeken?

- Megtanulhatsz új értékesítési módszereket
- Szerezhetsz új ügyfeleket
- Leelőzheted a konkurenciát
- Munkatársakat toborozhatsz
- Több bevételed lehet
- Növekedhet a megrendelés állományod
- Nőhet az új ügyfélköröd
- Könnyebben találod meg az alaphangot az ügyfeleiddel
- Kevesebb árengedményt kell adnod a jövőben
- Több lezárt tárgyalásod lehet
- Könnyebben szót érthetsz a környezeteddel
- Megismered a vásárlói érvet, és kevesebb áralkuba kerülsz ez után
- Jobb leszel a kifogáskezelésben
- A legnehezebb vevőidből lesznek a leghűségesebb ügyfeleid
- Megismered az értékesítői kudarcok ELSŐDLEGES okát
- Megtudod, hogy mi a közös ma minden vevőben
- Jobb értékesítő leszel
Gyere el a következő értékesítési tréningre!
