‘értékesítő’ címkével ellátott bejegyzések

Gyakorlati eredmények a HCA Értékesítési Akadémiáról

Az elmúlt két hónapban kibővítettük a HCA Értékesítési Akadémiáját egy új tréninggel, amit egy zseniális új előadó Marten Runow tartott meg.

Előbb május 19-n tartottuk meg a nem színház: ÉRTÉKESÍTÉS tréninget.

Ezen a napon a nagy érdeklődésre való tekintettel meghirdettünk egy haladó napot – Ha már lúd, legyen kövér! -még egy nap Martennel tréninget. Valamint egy ismétlést, hogy azok is részt tudjanak venni, akik az első május 19-i napon nem tudtak ott lenni, viszont a haladó napra el akartak jönni.

Így a májusi és júniusi tréningeken közel 400 fő vett részt!

Íme pár gyakorlati eredmény amik a tréning után születtek:

„A tréning minden elemét hasznosnak tartottam. A vevőkezelésben próbáltam fejlődni, és ez segíteni fog. Megérte rászánnom az időmet. Martenben egy impulzív, energikus, felkészült trénert ismertem meg. Teljes mértékben átjött amit megtanított, ilyen képzésekre máskor is jönni fogok, sőt az ismerőseimnek is ajánlani fogom.”
dr. G. R.
cégtulajdonos

„Nagyon hasznos volt a tréning! Sokkal hatékonyabban tudok ezzel lezárni tárgyalásokat és megszerezni a vevőim bizalmát. Konkrét eszközöket kaptam erre, nem csak holmi ködös oktatást. Nagyon megérte eljönnöm, még új üzleti kapcsolatokat is sikerült találnom. Marten elképesztően szuper előadó, minden szava a helyén volt és gyakorlatban használandó! Jövök a többi képzésre is, és ajánlani foglak sok ismerősömnek benneteket. Örülök, hogy elhozhattam már most is több ismerősömet.”
S. G.
értékesítő, vezető

„Úgy érzem, sokkal jobban fogom tudni segíteni az értékesítőimet abban, hogy sikeresebbek legyenek. Marten kézzelfoghatóvá tette számomra mi a legnagyobb különbség köztem és az értékesítőim közt, miért tudok én olyan dolgokat megcsinálni, amit ők még nem. Őj üzleti kapcsolatokkal megyek most is haza. Teljes mértékben megérte eljönnöm. Az előadó fantasztikus, szórakoztató, kompetens egyéniség, aki teljes mértékben lekötötte a figyelmem. Jövök a folytatásra, és erre barátaimat, kollégáimat is bátorítani fogom.”
Sz. K. J.
cégtulajdonos, ügyvezető

„Olyan jók voltak a tréningen hallottak, hogy máris feldolgozom, és bevezetem a mindennapi munkámba. Rájöttem hogyan tudom konkrétan növelni a vevőim bizalmát. Ez a tréning megtérült nekem, máskor is jövök, és hozom az ismerőseimet.”
B. M.
cégtulajdonos

„Fejleszteni tudtam a kifogáskezelési módszereimen. Megérte eljönnöm. Az előadó nálam ötösre vizsgázott, és az egész tréning is, úgyhogy jövök máskor is, és szívesen ajánllak benneteket.”
S. G.
Cégvezető

 

Az Értékesítési Akadémiánk már több mint két és fél éve működik, és ez idő alatt több ezer Magyarországi értékesítőt képeztünk ki, akik elmondásuk szerint, alkalmazva a tanultakat, több milliárdnyi forint értékben kötöttek meg szerződéseket.

Az Értékesítési Akadémia következő tréningje szeptember 13-n Patrick Valtin klasszikus előadásával fog folytatódni Hogyan adjunk el Nehéz vevőknek.

Kattints ide és nézd meg a tréning programját!

Közben pedig nézd meg ezt a videót, és mutasd meg ismerőseidnek is, ha szeretnéd, hogy ők is hatékonyabban tudjanak eladni.

“>

Értékesítők Csapdában.

Egy értékelési tárgyalás folyamatában előbb – utóbb eljön az a pillanat, amikor a légkör kényelmetlenebbé válik, a hangulat pedig feszültebbé.

Ez általában akkor következik be, amikor az anyagiak megtárgyalásához érünk.

A legtöbb értékesítőnek ennek kezelése kisebb – nagyobb nehézséget jelent.

A nehézségek pedig kiesett bevételként jelennek meg a cég életében.

Ha neked ezzel problémád van, akkor látogass el a www.hca-iskola.hu címre és legyél ott május 19-n Te is.

Egy kis ízelítő

Május 19-n Európa egyik legjobb üzleti előadója fog a HCA Értékesítési Akadémiáján bemutatkozni.

Mårten Runow nem csak remek előadó, hanem kiváló üzletember és vezető, aki cégének képviseletét 18 országban nyitotta meg, az Usa-tól, Vietnamig, Svédországtól, Brazíliáig.

Így láthatod, hogy vele megszervezni egy időpontot elég jó kihívás.

Szerencsére sikerült, így május 19-n Mårten Runow lesz a HCA vendégelőadója.

Íme egy ízelítő a tréningjéből:



A tréningről bővebben: www.hca-iskola.hu

Szinház az egész világ!

„Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő eddig az idézet és szabadon folytatva: ebben a cégben/hálózatban, csapatban.

Színház az egész világ

Na most, a fenti idézet ha alaposan megnézzük, igaz egy cégre és igaz az MLM hálózatokra is, illetve minden olyan területre ahol folyik némi értékesítés és végeznek némi munkát.

Biztosan tudod miről beszélek: Az illető csak ott ül, jobb esetben elfoglaltnak tűnik, de a munkája eredménye nem nagyon valósul meg és nincs igazi kézzel fogható eredménye, de úgy látszik, ő dolgozik.

Amikor felhozod neki a témát, nagyon változatos dolgokat mond majd neked, hogy miért nem jön létre a munkája végeredménye:

-a konkurenciánk terméke jobb,

-drágák vagyunk,

-most senkinek nem megy,

-az alattam lévő emberek nem jó minőségűek, nincsenek kiképezve,

-áll a piac,

-nincs marketing stratégiánk

-stb.

Pont mint egy színdarabban…

A lényeg az, hogy kifogásokat mond neked, a legváltozatosabb formákban.

Attól, hogy egy ember elfoglalt még nem biztos, hogy elő is állítja azt a végeredményt, amit Te elvársz Tőle.

Színház az egész világ, tehát neked nagyon szemfülesnek kell lenned.

Rajtad áll, hogy nézed, játszod vagy rendezed a darabot.

(A fentiekről L. Ron Hubbard, több írásában is kimerítő elemzést és megoldást is nyújt, amikről nagyon szívesen adok felvilágosítást, illetve megadom a pontos írások címét, ha írsz a d6@h6.hu címre.)

Ha nem vagy szemfüles, akkor anélkül, hogy tisztában lennél vele, Te is belekerülsz a darabba és részévé válsz a színháznak.

Ha felmerül benned, hogy ép ez a helyzet nálatok, akkor vizsgáld meg a következőket:


  • Milyen is a hangulat a cégedben?
  • Mennyire leterheltek a kollégáid?
  • Mennyire stabil a csapatod, illetve milyen gyakran cserélődnek az emberek?
  • Termeltek-e elég bevételt?
  • Akadnak-e zűrzavaros területek a cégben?

Mivel ez egy bonyolult helyzet, egy egyszerű megoldással nem nagyon fogod tudni kezelni.

Ezért május 19-n a Közép-Európai HCA-ban vendégünk lesz Marten Runow, aki egy igazi Svéd óriás.

Mindent tud a fent leírt problémákról és ezen a tréningjén egy röntgent fog tartani az értékesítésed elé (Tudod a bevétel erősíti a szabályt) és a legmélyebb okait fogja annak feloldani, miért nem vagy annyira sikeres az eladásban, amennyire lenni szeretnél.

A tréning címe: nem színház: ÉRTÉKESÍTÉS!

Rajtad áll, hogy hogy nézed, játszod vagy rendezed a darabot.

A tréningről www.hca-iskola.hu

Gyere el Te is, és tanuld meg a „rendezés” művészetét, egy igazí szinésztől!

Történet a favágóról

Történet a favágóról!


Egyszer egy vándor az erdőben sétálva találkozott a favágóval, aki keményen dolgozott.

Ép fát fűrészelt.

Egyetlen probléma adódott csupán, a fűrész, amivel emberünk ép dolgozott nagyon életlen volt.

Persze ez a favágót nem zavarta túlzottan. Igaz, hogy izzadt, szitkozódott, rendíthetetlenűl dolgozott tovább.

A vándor megszólította:

-Mond miért nem élezed meg a fűrészt? Sokkal könnyebben menne a munka.

Mire a favágó:

- Nem lehet, nincs elég időm! Dolgoznom kell! – és fűrészelt tovább.

Néha tapasztalni lehet azt cégekben, hogy „életlen fűrészekkel dolgoznak” a kollégák.

Pedig éles fűrésszel mennyivel könnyebben megy a dolog.

A fűrészhez való reszelőt megtalálod a www.hca-iskola.hu oldalon, ahol minden hónapban találsz egy olyan képzést, amely segít a munkádban.

A Jelszó: Havi 1 nap képzés belefér!

A negatív hatás…

Ha a munkád során találkozol valakivel, aki morcos, mogorva az ugye nem a Te problémád?

Vagy mégis?

Nézd meg mit mond Pier Paderni erről a témáról.


Bővebb információ: www.hca-iskola.hu

Kellemes emlék, vagy jó ízelítő

 

A MEGGYŐZÉS (KIHAGYOTT) LÉPCSŐI
TRÉNING

Akik ott voltak, azoknak egy kellemes emlék, akik még nem voltak, azoknak jó ízelítő ez A MEGGYŐZÉS (kihagyott) LÉPCSŐI tréningből.

Feb. 9-10-én újra Budapesten, a HCA-ban!

Ismerd meg a részleteket!

KATTINTS IDE A TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT!

Hogyan veszíthetjük el ügyfeleinket?

Egy cég nap mint nap ügyfeleket veszíthet a nem megfelelő ügyfél kezelés miatt.

Ügyfélkezelés

A nem megfelelő kezelésnek több fajtája is létezhet.

Leggyakrabban az ügyfelek 78%-t azért veszíti el egy átlagos cég, mert az ügyfél, egy vásárlás, vagy egy üzlet lebonyolítása útán soha többé nem hall az adott cégről többé.

Egyszerűen megszünik a –sok esetben ép, hogy kialakult – kapcsolat.

Nagyon gyakran ez a helyzet pl. az éttermekben. Rengeteg étterem elég komoly összegeket fektet be abba, hogy bevigye a vendégeket és legalább egyszer megebédeljenek, megvacsorázzanak náluk.

Aztán, azt mondják, hogy egészségükre, megköszönik a borravalót, és soha többé nem szólnak hozzájuk egy szót sem.

Pedig sok étterem fizet fejpénzt a „külsős felhajtóiknak” szálloda portásoknak, taxisoknak, ami alig térül meg nekik.

Pedig elkérhetnék a vendég e-mail címét, és pár adatát, amin keresztül tarthatnák velük a kommunikációt.

Elég sok étteremmel találkoztam az elmúlt évben és alig egy –kettő tette ezt meg.

A legtöbb cégnél hasonló a helyzet. Töredékük kéri el csak az e-mail címeket.

Persze most mondhatnád azt, hogy Te rengeteg reklám e-mailt kapsz a címedre, de gondold át, hogy hány helyen vásárolsz, és hány helyről kapsz e-mailt.

Ráadásul ezeknek az e-maileknek a zöme olyan helyről jön, akik vásároltak egy olyan címlistát amin a Te címed is rajta volt.

Ma már a különböző közösségi oldalakon pillanatok alatt létre tudsz hozni a céged számára egy oldalt. A legegyszerübb ezt megtenned a Facebook-on, és ha van pár munkatársad, aki ezt tovább tudja megosztani, akkor pillanatok alatt több ezer embert tudsz elérni az üzeneteddel.

Tehát, ha van rá módod, gyüjts e-mail címeket és készíts a közösségi oldalakon (facebook, iwiw) egy – egy oldat, amin keresztül tudod majd tartani a kapcsolatot.

Mondjuk az már más kérdés, hogy mennyire fogják ezt elolvasni.

Ez azon múlik, hogy milyen a Te kommunikációs képességed?

Mennyire tudod oda vonzani az emberek figyelmét, és felkelteni az érdeklődésüket.

A mai felgyorsult világban, hogy ezt megtedd a másodperc tört része áll a rendelkezésedre, így nem mindegy, hogy ezt miként teszed meg.

Ebben nyújtunk neked sziklaszilárd alapot február 9-10-n az Értékesítési Kommunikáció Magasiskolája tréningen.

Miről lesz szó itt?

Látogass el ide és nézd meg a programot.

Bizalmas betekintés Patrick Valtin előadásába

Január 13-14-n Patrick Valtin visszatér Magyarországra és megtart egy olyan képzést, amit eddig még nálunk soha nem mutatott be!

Az alábbi videóban Patrick elmondja, hogy miről is lesz szó ezen a képzésen.

Nézd meg az alábbi videót!

Bővebben:  www.hca-iskola.hu

Nehéz dolog…

Egy értékesítési vezetőnek nagyon nehéz dolga van.

Egyrészről elég sok konkurens van a piacon, akikkel meg kell küzdenie, ebben az agresszívvá vált versenyben. Ez pedig próbára teszi az értékesítés csapatokat.

Az értékesítési célok elérése ma már jóval többet igényel pusztán a kvóták hangsúlyozásánál, ismertetésénél.

Érdekes módon, elmondhatjuk, hogy egy értékesítési terület vezetőként a legnagyobb kihívás nem a csapat motiválása, hanem az, hogy a csapat tagjai „belülről motivált értékesítők legyenek”, akik behozzák a forgalmat anélkül, hogy folyamatosan „bébiszitterkedi” kellene mellettük.

Ez pedig komoly kihívás…

Hamarosan (gyorsabban mint hinnéd) egy olyan képzéssel jelentkezünk, amely elég alapos megoldást nyújt a fent kifejtett problémákra.

Ízelítőnek pár dolgot azért megemlítek:


  • Hogyan tedd az értékesítői munkát a legértékesebbé.
  • Hogyan tudod megtanítani az értékesítőidnek, azt, hogy bajnokként viselkedjenek?
  • Mi a legfontosabb összetevője a „belső motivációnak”?
  • A motiváció fokozati skálája: Életbevágó eszköz a „bajkeverők” kiszűrésére.
  • Eredmény alapú vezetés: hogyan tanítsd meg értékesítőidnek mely dolgok fontosabbak?
  • A sikereke kezelése… és a kudarcoké.

Rövidesen jelentkezünk a teljes programmal.

Naptár
május 2012
P S V H K S C
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Kövess minket a Facebook-on