‘eladás’ címkével ellátott bejegyzések

Dicső pannon Barátom!

Most, hogy hosszú életem végén lassan elérem a végső tisztást, egykor kardforgató, ma már csak reszketeg kezemmel takarom el szemem elől a skaggeraki mocsarak feletti párában fürdő hideg nap bántó fényét, de még magamhoz intettem lassú röptű Aldust, a hollót, hogy levelem elvigye Hozzád, távoli Pannóniába, hol egykoron, ifjúságunk holnapot nem törődő révületében még együtt mentünk rőtvadra, medvére, s farkasra, vagy ahogy Te hívtad, toportyánféregre.

Odinra! Mily távoliak már azok az idők, mikor még szőke fürtjeim, széles vállamat, kék szememet és viking szavam zengését csodálták országod asszonynépei, kikkel később lopva el is sajátítottuk egymás nyelvét…

Szép idők, dicső idők. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és Klarälvenen, megvénültünk. De ez a dolgok rendje.

Emlékszel? Egykor vállat vállnak vetve hosszú évekig építettük a büszke Észak és a mézillatú Dél közötti kereskedelmi útvonalakat, tudva, hogy a kalmárok hite, bölcsessége még a rossz időkből is reménytelit kovácsolhat, és jólétet hozhat népeinknek.

Barátom! Azért kereslek fel soraimmal, mert rossz álmot láttam, s aggódom érettettek, pannon társaim.

Jeleket láttam, melyek az istenek újabb alkonyának, az új Ragnarök eljövetelét ígérik.

Ezek a jelek pedig sorra a következők:

Kihunyóban lévő csillagok, lehűlő világ, emelkedő ÁFA, pártoskodó nemzetek, vasparipáitok 400 forint fölé kúszó abrakárak, ragyogó, de nem melegítő napok, de legfőképp megfáradt kereskedők.

Ha csak e jelek közül te magad is legalább kettőt tapasztaltál, kérlek, erősíts meg. Fájdalom, de rossz dolgokban ritkán csalatkozom.

Néped megsegítésére, ím elküldöm a messzi Észak legkeményebb követét, Lángszavú Martent, hogy hitet, tudást és erőt adjon kalmár társaidnak. Ő mindent tud, amit tudnia és tudnotok kell a kereskedelemről.

Eme rúna mögött további tudásra lelsz.

http://hca-iskola.hu/martin-seminar-ip

Kérlek hát, ha ismersz olyat, kit a szükség elővett az utóbbi időkben, oszd meg, küldd tovább neki ezen levelem, hogy lássa: közel a remény, és elérhető mindannyiótok számára:

Örök barátod:

Thor

Utóirat: Freya üdvözöl. Őszül szegény, de szépsége még mindig fénybe borítja hosszú skandináv éjszakáimat.

Kik a legjobb értékesítők a földbolygón?

Hogy, kik a legjobb értékesítők a földbolygón?

Nézd meg az alábbi videót:

Október 14-n Marc de Turck ismét a vendégünk lesz az Értékesítőnek is lehet igaza! – tréningen.

Marc az az ember, aki még a kormányoknak is eladta a legnehezebben eladható dolgot.

Érdemes Tőle tanulni.

Nézd meg a részleteket: www.hca-iskola.hu

Új piaci szabályok?

Van egy szakma amely iránt a válság ellenére sem csökkent a kereslet. Sőt…

A válság alatt sok területen történt létszám leépítés, üzemek, gyárak, önkormányzatok tettek komoly lépéseket a létszám leépítés terén az elmúlt két évben, de az értékesítők iránt nem csökkent a kereslet.

Egyre több olyan cégvezetővel beszélek, akik szeretnének pár igazán jó értékesítőt a csapatukba, de hiába tesznek oda komoly erőfeszítéseket, ritkán találnak igazán jó embereket.

Mondhatnánk azt, hogy az elmúlt 4-5 évben jelentősen romlott az emberek hozzáállása a munkához, ezáltal romlott az emberek „minősége” is.

Ez lehet, hogy igaz, de van a dolognak egy másik oldala is: A jelenlegi gazdasági környezetben nem igazán egyszerű az értékesítők dolga. Jóval gyakrabban vallanak kudarcot, mint a 4 évvel ezelőtti időszakban.

Azok a technikák, amik pár éve még szépen működtek és lehetett velük eladni, ma a kudarc biztos garanciái.

Érdekes, hogy az eladás valódi alapjai és törvényei sosem változnak. Ám ezek eddig is jórészt ismeretlenek voltak. A szabályok viszont újak. A piac és annak minden részvevője új korszakba lépett. Az idő nem áll meg!

A HCA ezért szervezte meg és indította el az értékesítési akadémiáját, hogy a résztvevők tényleg az új piaci szabályok ismeretében tudják kezelni a megváltozott helyzetet.

Legközelebb szeptember 13-14 lesz lehetőséged arra, hogy megismerd az új piaci szabályokat, méghozzá Patrick V. Valtin előadásában. Bővebben a www.hca-iskola.hu címen találsz erről a tréningről adatokat.

Ha megakarod ismerni az új piaci szabályokat, akkor ott a helyed.

Gyere el hozzánk és ismerd meg az új szabályokat!

Gyakorlati eredmények a HCA Értékesítési Akadémiáról

Az elmúlt két hónapban kibővítettük a HCA Értékesítési Akadémiáját egy új tréninggel, amit egy zseniális új előadó Marten Runow tartott meg.

Előbb május 19-n tartottuk meg a nem színház: ÉRTÉKESÍTÉS tréninget.

Ezen a napon a nagy érdeklődésre való tekintettel meghirdettünk egy haladó napot – Ha már lúd, legyen kövér! -még egy nap Martennel tréninget. Valamint egy ismétlést, hogy azok is részt tudjanak venni, akik az első május 19-i napon nem tudtak ott lenni, viszont a haladó napra el akartak jönni.

Így a májusi és júniusi tréningeken közel 400 fő vett részt!

Íme pár gyakorlati eredmény amik a tréning után születtek:

„A tréning minden elemét hasznosnak tartottam. A vevőkezelésben próbáltam fejlődni, és ez segíteni fog. Megérte rászánnom az időmet. Martenben egy impulzív, energikus, felkészült trénert ismertem meg. Teljes mértékben átjött amit megtanított, ilyen képzésekre máskor is jönni fogok, sőt az ismerőseimnek is ajánlani fogom.”
dr. G. R.
cégtulajdonos

„Nagyon hasznos volt a tréning! Sokkal hatékonyabban tudok ezzel lezárni tárgyalásokat és megszerezni a vevőim bizalmát. Konkrét eszközöket kaptam erre, nem csak holmi ködös oktatást. Nagyon megérte eljönnöm, még új üzleti kapcsolatokat is sikerült találnom. Marten elképesztően szuper előadó, minden szava a helyén volt és gyakorlatban használandó! Jövök a többi képzésre is, és ajánlani foglak sok ismerősömnek benneteket. Örülök, hogy elhozhattam már most is több ismerősömet.”
S. G.
értékesítő, vezető

„Úgy érzem, sokkal jobban fogom tudni segíteni az értékesítőimet abban, hogy sikeresebbek legyenek. Marten kézzelfoghatóvá tette számomra mi a legnagyobb különbség köztem és az értékesítőim közt, miért tudok én olyan dolgokat megcsinálni, amit ők még nem. Őj üzleti kapcsolatokkal megyek most is haza. Teljes mértékben megérte eljönnöm. Az előadó fantasztikus, szórakoztató, kompetens egyéniség, aki teljes mértékben lekötötte a figyelmem. Jövök a folytatásra, és erre barátaimat, kollégáimat is bátorítani fogom.”
Sz. K. J.
cégtulajdonos, ügyvezető

„Olyan jók voltak a tréningen hallottak, hogy máris feldolgozom, és bevezetem a mindennapi munkámba. Rájöttem hogyan tudom konkrétan növelni a vevőim bizalmát. Ez a tréning megtérült nekem, máskor is jövök, és hozom az ismerőseimet.”
B. M.
cégtulajdonos

„Fejleszteni tudtam a kifogáskezelési módszereimen. Megérte eljönnöm. Az előadó nálam ötösre vizsgázott, és az egész tréning is, úgyhogy jövök máskor is, és szívesen ajánllak benneteket.”
S. G.
Cégvezető

 

Az Értékesítési Akadémiánk már több mint két és fél éve működik, és ez idő alatt több ezer Magyarországi értékesítőt képeztünk ki, akik elmondásuk szerint, alkalmazva a tanultakat, több milliárdnyi forint értékben kötöttek meg szerződéseket.

Az Értékesítési Akadémia következő tréningje szeptember 13-n Patrick Valtin klasszikus előadásával fog folytatódni Hogyan adjunk el Nehéz vevőknek.

Kattints ide és nézd meg a tréning programját!

Közben pedig nézd meg ezt a videót, és mutasd meg ismerőseidnek is, ha szeretnéd, hogy ők is hatékonyabban tudjanak eladni.

“>

Értékesítők Csapdában.

Egy értékelési tárgyalás folyamatában előbb – utóbb eljön az a pillanat, amikor a légkör kényelmetlenebbé válik, a hangulat pedig feszültebbé.

Ez általában akkor következik be, amikor az anyagiak megtárgyalásához érünk.

A legtöbb értékesítőnek ennek kezelése kisebb – nagyobb nehézséget jelent.

A nehézségek pedig kiesett bevételként jelennek meg a cég életében.

Ha neked ezzel problémád van, akkor látogass el a www.hca-iskola.hu címre és legyél ott május 19-n Te is.

Egy kis ízelítő

Május 19-n Európa egyik legjobb üzleti előadója fog a HCA Értékesítési Akadémiáján bemutatkozni.

Mårten Runow nem csak remek előadó, hanem kiváló üzletember és vezető, aki cégének képviseletét 18 országban nyitotta meg, az Usa-tól, Vietnamig, Svédországtól, Brazíliáig.

Így láthatod, hogy vele megszervezni egy időpontot elég jó kihívás.

Szerencsére sikerült, így május 19-n Mårten Runow lesz a HCA vendégelőadója.

Íme egy ízelítő a tréningjéből:



A tréningről bővebben: www.hca-iskola.hu

Figyelsz rám egy kicsit?

Talán a legértékesebb amit adhatunk másoknak az a saját figyelmünk.

Biztosan Te is voltál már úgy, hogy beszéltél valakihez, aki nem figyelt rád?

Milyen érzés volt?             Valószínűleg kényelmetlen, és nem érezted jól magad ezzel a dologgal kapcsolatban.

Ennél már csak egy rosszabb van, amikor hozzád beszélnek és Te nem figyelsz a másikra.

Ez főleg akkor kínos, amikor ép üzletkötésről van szó.

Az egészben az a durva, hogy sokszor az ember egyszerűen képtelen irányítani a figyelmét.

A figyelem hiány miatt aztán az ember rengeteg pénzt és időt veszíthet.

A jó hír az, hogy a figyelem irányításának képessége megtanulható és javítható.

Ez nem egy misztikus, nagy erőfeszítésekkel elsajátítható dolog.

Nem kell aszkéta életet élned, nem kell gyógyszereket szedned, nem kell napokat meditálnod, vagy a köldöködet nézned, ahhoz, hogy TÉNYLEG megtanuld irányítani a figyelmedet, hanem egy nagyon gyakorlatias módszerrel elsajátíthatod és fejlesztheted ezt a képességedet.

2011. április 14-15-n a Meggyőzés (kihagyott) lépcsői tréningen megtanulhatod a figyelmed irányításának művészetét, egy hangulatos tréningen, profi előadótól, sok gyakorlattal.

Íme egy kis ízelítő:


A tréningről bővebb információ: www.hca-iskola.hu

Történet a favágóról

Történet a favágóról!


Egyszer egy vándor az erdőben sétálva találkozott a favágóval, aki keményen dolgozott.

Ép fát fűrészelt.

Egyetlen probléma adódott csupán, a fűrész, amivel emberünk ép dolgozott nagyon életlen volt.

Persze ez a favágót nem zavarta túlzottan. Igaz, hogy izzadt, szitkozódott, rendíthetetlenűl dolgozott tovább.

A vándor megszólította:

-Mond miért nem élezed meg a fűrészt? Sokkal könnyebben menne a munka.

Mire a favágó:

- Nem lehet, nincs elég időm! Dolgoznom kell! – és fűrészelt tovább.

Néha tapasztalni lehet azt cégekben, hogy „életlen fűrészekkel dolgoznak” a kollégák.

Pedig éles fűrésszel mennyivel könnyebben megy a dolog.

A fűrészhez való reszelőt megtalálod a www.hca-iskola.hu oldalon, ahol minden hónapban találsz egy olyan képzést, amely segít a munkádban.

A Jelszó: Havi 1 nap képzés belefér!

A negatív hatás…

Ha a munkád során találkozol valakivel, aki morcos, mogorva az ugye nem a Te problémád?

Vagy mégis?

Nézd meg mit mond Pier Paderni erről a témáról.


Bővebb információ: www.hca-iskola.hu

Kellemes emlék, vagy jó ízelítő

 

A MEGGYŐZÉS (KIHAGYOTT) LÉPCSŐI
TRÉNING

Akik ott voltak, azoknak egy kellemes emlék, akik még nem voltak, azoknak jó ízelítő ez A MEGGYŐZÉS (kihagyott) LÉPCSŐI tréningből.

Feb. 9-10-én újra Budapesten, a HCA-ban!

Ismerd meg a részleteket!

KATTINTS IDE A TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT!

Naptár
május 2012
P S V H K S C
« ápr    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Kövess minket a Facebook-on